0 km/h
Az autóvezetés jó szimbóluma a vezetésnek általában.
Nyilván nem dolgozik mindenki vezető beosztásban, de mindannyian vezetők vagyunk: irányítói és döntéshozói a saját életünknek.
A sok órás hazaúton volt időm megfigyelni, milyen sok helyről jön az információ, ami kell a vezetéshez. Az út kanyarulatai és emelkedői, a táblák, a forgalom, a napszak, az időjárás, az autó leterheltsége, és persze minden, amit maga az autó kommunikál, a hangjától a kijelzőkig.
És ahogy az autó, úgy a testünk is sok-sok jelet küld folyamatosan, ahogy élünk és mozdulunk a világban. A test és agy közötti kommunikáció 80%-a a testtől megy az agynak.
Mi pedig vagy figyelünk ezekre a jelekre, vagy nem.
Sokszor nem, mert észre sem vesszük őket. Mert a gondolatainkban, a múltban, a jövőben vagyunk; mert csak a célra fókuszálunk; vagy épp mert minden apróság eltereli a figyelmünket; mert nem olyanok a körülmények; mert sietünk.
Döntéseket hozunk, kormányozzunk az életünk járgányát úgy, hogy az információk egy részét figyelmen kívül hagyjuk.
Ebben segít a mozgás, a tánc. Hogy a rengeteg infó, amit a testem jelez, ne maradjon észrevétlen. Hogy tudatosuljon, amikor az éjszakai szerpentinen vezetve megfeszül az egész karom és összeszorul az állkapcsom, vagy amikor az autó elé ugró őz láttán elfelejtelek lélegezni. Hogy aztán kilazítsam a feszültségeket, visszapuhítsam a testem és a légzésemet.
Ezért gyakoroljuk olyan sokat a megadást, a testünk ellazítását, a feszültségek kiremegését.
Hogy a testünk napi mikro-feszültségeit is tudjuk kezelni.
Múlt kedden, egy távoli horvát szigeten az autó műszerfalán egyszer csak kigyulladt a motorszimbólum. – Wtf…pedig át is nézettem mindent indulás előtt…!
Persze, bármikor bármi előfordulhat, főleg egy 17 éves autóval, szóval gyorsan leellenőriztem, amit lehetett (motorhang, ékszíj oké), de azért kellett a biztonságérzetemnek, hogy megnézessem az autót, amíg ott vagyunk.
Kiderült, hogy tényleg nincs nagy baj, a kocsi remekül megy, csak a jeladó mondta fel a szolgálatot: nem jelzi a sebességet. A sebességmutató stabilan nullán fekszik, a megtett kilométereket nem számolja, és az üzemanyagmutató is álomszerűen lebeg fel-le.
Hazafelé a navigációban tudtam figyelni, hogy mennyivel megyek – kivéve amikor a sok alagút után többször megbolondult a waze is és össze-vissza mutatott mindent.
És bár a tankoláshoz képest a fogyasztást is követni tudtam, azért nem volt olyan egyszerű, mint amikor minden látszik a műszerfalon.
