A jégre kormányozott autó és az idegrendszerünk
Az elárasztódást akkor érezzük, amikor a világ gyorsabban alakul át körülöttünk, mint amit az idegrendszerünk és a pszichénk képes kezelni.
(Jon Kabat-Zinn)
Úgy tűnik, hogy sokan vagyunk mostanában abban az állapotban, amiben egyszerre van jelen a hiperéberség és a kimerültség.
Nem csoda, mert tényleg nem erre vagyunk huzalozva: a testünk, az agyunk, az idegrendszerünk. Semmink sem a mostani élettempóra van kitalálva. De attól ez van, történik, benne vagyunk.
Brené Brown legfrissebb podcastjában Amy Webb jövőkutatóval beszélget, aki azt mondja, hogy ami most történik, az olyan, mint amikor vezetés közben egy nagy, jeges foltra jutunk: az első impulzusunk az lenne, hogy rátapossunk a fékre – de az ugye nem segít, attól nem fogjuk visszaszerezni a kontrollt. Sőt.
Ahhoz, hogy esélyünk legyen navigálni valahogy, nagyon sok apró döntést kell meghoznunk nagyon gyorsan, egyiket a másik után, folyamatosan figyelve, hogy mi történik.
Arról beszélnek, hogy az AI, a testünkön viselt technológia, és a biotechnológia együtt egy szuper-spirált teremt, ami olyan gyorsan alakítja át a világot, hogy ő egyenesen az Átmenet Generációjának nevezi azokat, akik most élnek. Gen T, vagyos Generation Transition.
Akár tetszik, akár nem, muszáj képesnek lennünk navigálni a kiszámíthatatlanban.
És a képességek, amik ehhez kellenek? A podcast szerint kritikus, előrelátó gondolkodás és az, hogy együtt tudjunk lenni a paradoxonokkal. Hogy képesek legyünk elviselni a feszültségét annak, hogy ellentmondó dolgok egyszerre lehetnek igazak.
Minden nap változik minden, az újdonság az új norma, mégsem szabad feladnunk a hosszú távra tervezést és az előrelátó gondolkodást.
Kell, hogy legyen víziónk ÉS kell, hogy folyamatosan tudjuk a körülmények mentén alakítani.
De hogyan vezessen a kritikus, előrelátó gondolkodás, amikor alapvetően “nem gondolkodó lények vagyunk, akik mellesleg éreznek, hanem érző lények, akik néha gondolkodnak…”?
(ez az idézet is Brené Browntól van). Amikor ez az egész, ami történik a világban, kihívás a testünknek, agyunknak, idegrendszerünknek…?
Nincs új válaszom, csak a szokásos: bele kell engednünk magunkat a testünkbe, odafigyelni rá, aki érzékeli ezt a sok mindent; megtanulni megnyugtatni az idegeinket (vagy épp felrázni magunkat, ha arra van szükség); mozogni, lélegezni, eszközöket találni ahhoz, hogy ne borítson el se a szorongás, se az apátia. Mert amikor stresszesek vagyunk, nem hozunk jó döntéseket.
Hatalmas ajándék, hogy tavasz van, sok napsütés, virágillat – használjátok ki, menjetek ki!
És táncoljatok! Kint, bent, a kertben, a teraszon, az órákon és otthon.
A táncban pont azt csináljuk, amit a fenti metaforában a jégre kormányozott autóban kellene: pillanatról pillanatra “döntünk” a következő mozdulatról, hagyva, hogy a testünk vezessen, a folyamat vezessen, elengedve a racionális kontrollt, éberen követve a kibontakozó táncot.
