Az installációt a zuhanás képe és ténye inspirálta. Az első napon egy hullámot ábrázoló festmény volt kint, ami Hokusai Nagy Hullám című képe alapján készült. Ezen a képen ott van egy papírból kivágott szörföző figura, aki már szinte zuhan, lába már nem érinti a deszkát. Ugyanez a figura ott van a második napon kikerülő képen, a sok, papírból kivágott, cérnaszálon függő figura között. És ott van a harmadik nap (zuhanó figurákból összeálló) mandalájának közepén: a zuhanásból új egység születik. Az installáció része még egy fekete lapokból álló, negyed-körré hajtogatható, kinyitva kör alakú könyv: ebbe a műhelyen elhangzott mondatokat írtam fehér tollal, és ebben is ott van a mandala.
Evolúció
Vad időket élünk. Nem a peremen vagyunk, hanem túl azon, zuhanásban. Új létezésmódokba hívnak, csalogatnak és katapultálnak minket, melyek azt kívánják tőlünk, hogy elengedjük a berögzült elképzeléseinket mindarról, amit ismerni véltünk. Gyökeresen meg kell változnunk ‒ és még ha nem is tudjuk, hogy csináljuk, ez akkor is megtörténik. Gyász nélkül nincs ezen keresztül út. Egymás nélkül nincs ezen keresztül út. Nyíljunk meg együtt, készen arra, hogy belezuhanjunk az evolúció örvényébe, amit ez a vad föld olyan jól tud csinálni. Készen arra, hogy mozdítson minket az élet. Készen arra, hogy kimondjuk, ami igaz. Készen arra, hogy felálljunk és mi legyünk a változás.
