Scroll Top

Sisterhood – A szembenézés ereje (A női őserő felébresztése 3.)

A SZEMBENÉZÉS EREJE

„ne láss, ne nézz a dolgok mélyére, ne beszélj, ne cselekedj” – ezek azok a kimondott, vagy ki nem mondott, de belénk nevelt parancsok, amik megakadályoznak bennünket abban, hogy kapcsolódjunk a kreatív, életteli és lélekteli női természetünkhöz.
Pedig a naivitásunk elvesztése szükségszerű ahhoz, hogy beleálljunk az erőnkbe: kell a kíváncsiságunk, kell az éberségünk, kell a bátorságunk ahhoz, hogy tápláljuk azt az ösztönös női természetet, ami megérzi és kiszagolja az igazságot.
És mer cselekedni.
Vannak helyzetek mindannyiunk életében, amikor a kedvesség nemhogy nem vezet célra, hanem épp ellenkezőleg: önmagunknak ártunk vele. Vannak pillanatok, amikor meg kell állnunk, szembenézni azzal, ami előttünk van, és kiállni – vagy éppen harcolni – magunkért.

A NŐI ŐSERŐ FELÉBRESZTÉSE sorozat harmadik alkalmán az igazság és a szembenézés a témánk, amit a szabad tánc felszabadító erejével és a Movement Medicine eszközeivel járunk (vagyis táncolunk) körbe.
És egy mesével Clarissa Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok című könyvéből. És a beszélgetéseinkkel, a megosztásainkkal, az együttlétünkkel, az alkotásainkkal.
Egy lépéssel megint közelebb egy kíváncsibb és bátrabb élethez.

IDŐPONT:
2024. 04. 13, 15:30-20:45

HELYSZÍN:
MagNet Közösségi Ház, Juhar terem

TARTJA:
Máthé Kata, Movement Medicine tanár, képzőművész, anya

HOZZÁJÁRULÁS:
16.000 Ft, legkésőbb április 8-ig befizetett, 5000 Ft vissza nem térítendő előleggel.
Április 8 után: 18.000 Ft
16-21 évesek kedvezményes áron jöhetnek, keress a részletekért!
A teljes idei Sisterhood sorozatról itt olvashatsz:
https://fb.me/e/3jNScjNiC

JELENTKEZÉS :
https://forms.gle/hc7TatnYbzvBapKNA
Ha kérdésed van, keress bátran:
kata@katamathe.com

Fotók: Luna Bürger https://lunabuerger.com
és OlgaGimaeva (Envato Elements)
Kollázs: Máthé Kata

  • 00

    napok

  • 00

    órák

  • 00

    percek

  • 00

    másodpercek

Dátum

2024 ápr 13

Idő

3:30 pm - 8:45 pm

Költség

HUF18,000.00

További Információk

Facebook esemény

Címkék

Sisterhood

Helyszín

MagNet Közösségi Ház
Budapest, Andrássy út 98, 1062
Honlap
https://magnethaz.hu/

Szervező

Kata
Email
kata@katamathe.com
Facebook esemény
Privacy Preferences
When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in form of cookies. Here you can change your privacy preferences. Please note that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we offer.