A workshop témájára és Adamre hangolódva egyértelmű volt, hogy valamilyen kalligrafikus ecsetvonásos, zen hangulatú installációt fogok készíteni. Színátmenetes ecsetvonást szerettem volna, ezért egy speciális fedőfestéket használtam, amivel azt a területet festettem be a papíron, amit nem akartam megfesteni: így tudtam kavargó színeket létrehozni az ecsetvonáson belül. A jelenlét finom és érzékeny minőségei miatt világos kékes-zöldes színeket használtam, ugyanakkor élénk színeket, hogy a jelenlét erejét is felidézzem. Szerettem volna ennek a képnek a fordítottját is elkészíteni, fehér ecsetvonásokkal és körülötte kavargó színekkel – de nem tetszett a végeredmény. Ezért azt a festményt felvágtam kis négyzetekre, mindegyikre egy tépett egyszínű papírdarabot ragasztottam, hogy valamilyen ecsetvonás-szerű határozott gesztus jelenjen meg rajtuk; és ezeket a kártyákat a műhely második napján felakasztottam a nagy festmény két oldalára és más helyekre a térben. Aztán egy mozgásos gyakorlat után Adam arra kérte a résztvevőket, hogy válasszanak egy kártyát, írjanak egy felismerést a hátoldalára (nyilván ennél pontosabb instrukció volt arról, hogy mit) és valaki más kártyáját akasztottuk fel aztán a térben egy új helyre. A kártyáját aztán persze magával is vihette mindenki.
Jelenlét
Amikor az ismeretlennel nézünk szembe minden szinten, amikor félünk, fájunk vagy dühösek vagyunk – ilyenkor van szükségünk szilárd talajra a lábunk alatt. Ilyenkor van szükségünk az ösztönös igazságérzetünkre, hogy utat találjunk a sötétben. Ilyenkor van szükségünk egymásra, hogy számon tartsuk és ünnepeljünk az áldásainkat. Ilyenkor van szükségünk egy megtartó gyakorlásra, hogy a nehézségeket lehetőségekké alakítsuk. A középpontunkban állva, két lábbal a földön, nyitott kezekkel, tisztán látó szemekkel. Képesen arra, hogy azt tegyünk, amit mélyen legbelül helyesnek érzünk, akkor is, ha nehéz – az élet és a szeretet szolgálatában, Tegyük ezt: táncoljunk. Legyünk mozdulatlanok. Mondjuk ki az igazságot. Fejlődjünk. A jelenlét pillanata a Most.
