Játszd el, amíg…?
“A testünk megváltoztatja az elménket.”
Amy Cuddy
Amy Cuddy azt is bemutatja, hogy ezek a testtartások hogyan hatottak a hormonokra (tesztoszteron és kortizol), amit a későbbi kísérletek nem mindig tudtak igazolni – de az biztos, hogy ez az előadás egy szélesebb körű tudományos diskurzust is elindított
és ráirányította a figyelmet arra, hogy a testtartásunk hogyan hat az érzéseinkre, gondolatainkra.
Amy egy lépéssel továbbviszi a “fake it until you make it” – gondolatot. Azt mondja:
Fake it until you become it.
Vagyis játszd el, amíg azzá nem válsz.
A testtartásunk, a testbeszédünk – vagyis az, ahogyan a testünkben vagyunk – hat arra, hogy mások hogyan látnak bennünket, és arra is, hogy mi hogyan érzékeljük önmagunkat.
Amy Cuddy 2012-es TED előadásában arról beszél, hogy az, hogy milyen testhelyzetben vagyunk két percig, befolyásolja azt, hogy hogyan érezzük magunkat és hogyan hatunk másokra. Ha széttárt karokkal állunk, erőt és hatalmat sugárzó pózban kettő percig, az egészen más hatással van a testünk fiziológiájára, az érzéseinkre és a gondolatainkra, mint ha kicsire összehúzódva ülünk két percig.
Ezért dolgozunk időnként konkrét pózokkal, testhelyzetekkel az egyéni Embodiment Coachingban.
És ezért különösen fontos nőként tudatosítani azt, hogy hogyan vagyunk a testünkben:
mert számos tanulmány szól arról, hogy a nők kevésbé érzik magukat erőteljesnek, mint a férfiak, hogy az ugyanannyira kvalifikált nők és férfiak közül a nők kevésbé magabiztosak, mint a férfiak. És amit belül érzünk, azt sugározzuk kifelé is.