kis esti teafilter-coelho
“Every complaint hides a desire”
(Kasia Urbaniak)
“Minden panasz mögött egy vágy rejtőzik.”
(Kasia Urbaniak)
Nincs jó marketingje a sötétségnek.
Elég csak arra gondolni, hogy a téli napfordulón a fény születését ünnepeljük, a nyári napfordulón meg a fény csúcspontját…
Pedig – ahogy a fenti képen látszik – a teafilter-orákulumom is megmondta, hogy sötétség nélkül nem ismernénk a fényt sem.
Nappalok és éjszakák váltják egymást egy végtelen libikókában, ami a legegyértelműbb kifejeződése a fény és a sötétség összetartozásának, és mi mégis a fényt akarjuk mindig.
Pedig megvan az ideje mindkettőnek: a vasárnapi Sisterhoodon is egy olyan mesével dolgoztunk, amiben a hősnő idő előtt gyújt fényt a sötétben – amikor még nem áll készen erre ő sem, és a helyzet sem.
És itt kezdődik egy gyönyörű női beavatás-történet, aminek a végére bizalommal, erővel, kitartással, segítségkéréssel, elszánással, a belső fényével visszaszerzi azt, akit elveszített.
Végül megérkezik egy időn és téren kívüli helyre keletre a Naptól, nyugatra a Holdtól, és addigra jól össze is barátkozik a nem-tudással – elég fontos skill ez nekünk is ebben az egyre több ismeretlenes egyenletben, ami a földi élet.
Az évnek ebben az időszakában különösen fontos, hogy kikapcsoljuk a szemünket kiégető monitorokat, és megbarátkozzunk a sötéttel.
Odapuhuljunk hozzá, élvezzük azt a lágyságot, ami csak a sötétség sajátja.
Azt a létezést, amiben a többi érzékszervünk érzékenyebb lesz: mint egy állaté, aki magabiztosan mozog éjjel, mert a teljes lényével érzékeli a világot.
Én is hajlamos vagyok túlpörögni, és későn venni észre, hogy a testem lassulni akar, puhaságot akar, csak lenni akar…
A decemberi nyitott Movement Medicine órát ezért a sötétséggel való kapcsolódásra szánom, ahol meghívást kapsz arra, hogy a sötétet ne a fény hiányaként, hanem otthonos, meleg, bársonyos térként érzékeld – ahol nem kell teljesíteni, csak engedni, hogy a tested beszéljen.
Finom mozdulatokkal érkezünk meg a puha sötétbe, ahol minden nyugodtabb, lassabb, mélyebb.
Lélegzünk, táncolunk, érzünk. Teret adunk a lágyságnak, a befelé hallgatásnak, és annak az ősi tudásnak, ami csak akkor mutatja meg magát, ha van bátorságunk lassulni és figyelni – és onnan mozdulni.
