Post workshop blues
Megteltem. Ma ért véget az Initiation műhely Orvalban, és én 10 nap intenzív asszisztálás után itt ülök egy reptéri hotelszobában, hallgatom a Long Way Home-ot és próbálok rájönni, hogy vagyok.
De nem egyértelmű: sokféle érzés van, egyszerre és gyors egymás utánban váltakozva.
Az elmúlt 10 nap intenzitása, a résztvevőkkel való sokféle interakció továbbrezdülései.
Hála, büszkeség, szomorúság, sebezhetőség, évezredes fáradtság. Tanulságok.
Hihetetlen erős ez a műhely, még az asszisztálás is teljes embert kíván.
Én eddig mindig tudtam dolgozni esténként elvonulásokon – hát itt nem.
Sokféle síkon történt minden, és olyan volt, mintha minden történés illeszkedett volna az én saját folyamatomba: a kapcsolódások a táncban; az interakciók a résztvevőkkel; a talpamba került üveszilánk miatti orvoslátogatás; az egyik reggel talált halott kismadár; a fiaimmal való beszélgetések; telefonos összezördülések és vigasztalások – minden.
Kell egy kis idő, hogy ez a sokféleség mind leülepedjen és lássam, kezembe tudjam venni az ajándékait. Addig is, nincs jobb ötletem: táncoljunk. Vicces, hogy egy táncos elvonuláson több reggelen külön is táncoltam kint, a természetben, pedig így volt. És igazából minden nap kellett volna, mert hihetetlen erőforrás volt, sokkal földeltebb voltam, amikor megtettem.
