Egy reggeli sárkány esti feljegyzései
“Every moment you devote to dancing through your stuff when you’re not being triggered will enable you to be more skilful when you’re in a tight spot.”
Adam Barley
“Minden pillanat, amit annak szentelsz, hogy áttáncold magad a belső történéseiden olyankor, amikor nem triggerel semmi, segít, hogy ügyesebb légy akkor, amikor helyzet van.”
Adam Barley
Jó későn érkezik ma ez a hírlevél és nincs is benne minden, amit bele akartam tenni.
De legalább elküldöm még ma, ez is valami 🙂
Feldolgozós nap volt, egy csomó tennivaló közepette. Mármint feldolgozós, belül.
Ismeritek azt, amikor egy enyhe irritáltság hirtelen pusztító dühbe fordul…?
Hát, én ma így ébredtem.
Miután tegnap beszéltem az apámmal (akivel ritkán szoktam), és a volt férjemmel is, estére erősen dübörgött bennem egy sztori egy mintázatról, amit felfedezni vélek bennük – és persze akkor már a két fiamban is.
Nyilván valami olyan dolgot, ami szörnyen idegesít. És aminek szegény én, az áldozata vagyok.
És nekem nyilván azért ilyen nehéz, mert ők mind nem azt csinálják, amit szerintem kéne.
A reggeli 20 perces táncot végigdühöngtem – de szó szerint, teljes amplitudón, párnacsapkodással, babzsákrugdosással, ugrálással, mindennel.
Sokkal könnyebb voltam utána, és egy fokkal kedvesebb lettem a 14 éves fiammal is. Megosztottam vele, ami megosztható, hogy nem neki szól, hanem csak benyomódott bennem egy sztori – ez jót tett mindkettőnknek. Ha már ilyen intenzív anyja van, legalább lehessen beszélni róla és együtt nevetni.
Ez a mém jól megfogta a lényeget.
Az a reális, hogy lesz még ilyen, hogy szenvedélyes, intenzív és őrült leszek.
Azért meséltem ezt el, mert a tánc életmentő nekem ilyenkor.
Amikor történik valami, amikor triggerelődöm és az egóm előáll egy jól ismert sztorival, amiben mindenki más hibás, csak én nem, hiába tudom ép ésszel, hogy ez nem lehet, az érzés akkor is nagyon valóságos. Egy ilyen spirálból nem tudom “kigondolkozni” magam. Csak kimozogni.
És ha nem lenne abban gyakorlatom, hogy hogyan tudom a testemen, a hangomon keresztül olyan erővel kifejezni ezeket az érzéseket, ahogy bennem vannak, akkor szépen belekövülnének a testembe meg a szívembe és egyre zártabbá tennének.
Aztán ami végképp visszahozott a sárkányságból egy emberközelibb tudatállapotba, az az volt, hogy megkaptam a fényképeket, amik néhány héttel ezelőtt készültek, amikor a Belső Kép csoport tagjai fotóztak minket tánc közben.
A képek látványa felolvasztotta bennem az utolsó hegyes jégtáblákat is és elkezdtem visszakapcsolódni ahhoz a tágassághoz, és kapcsolódottsághoz, amit tánc közben megélek.
Na, hát ezért lesz a januárban induló zárt csoport témája az élet tánca.
Mert bár azt nem tudjuk kontrollálni, hogy mit hoz az élet, de abban van szabadságunk, hogy hogyan táncolunk vele.
