mosogatás, világmentés, költészet
"being human right now is like
living in a group home for heartbreak
where nobody does the dishes
but everyone writes poetry about the mess"
Christopher Sexton
"embernek lenni mostanság olyan,
mint a megtört szívűek közös otthonában élni
ahol senki sem mosogat el
de mindenki verset ír a kupiról"
Christopher Sexton
És tényleg.
De szerintem ez még mindig azt jelenti, hogy van remény.
Persze sokkal jobb lenne, ha elmosogatnánk ÉS verset is írnánk…
…de amíg legalább néhányan verset írunk
(=rajzolunk, táncolunk, zenélünk, videózunk, énekelünk: vagyis alkotunk)
addig nincs minden veszve.
és ha most azt gondolod:
“a világ lángokban, édesmindegy, hogy én itt művészkedek -e…”, értelek.
Amikor az izraeli békeaktivista 5Ritmus tanár barátnőm, Adi Argov posztjait látva közel jön az, hogy emberek éhen halnak Gázában (hogy csak egy dolgot említsek), akkor teljesen haszontalan luxusnak tűnik, hogy írjak, vagy fotózzak, vagy zenei mixeket csináljak.
Egészen addig, amíg nem kapok tőle egy üzenetet:
“Kata, szükségem van a segítségedre. Itt a bombázások közepette igyekszem tenni magamért és a táncos közösségért – földelő zenékkel és napi gyakorlással – hogy kinyugtassuk az idegrendszerünket. Szükségem lenne hosszú, megmozgató, de földelő trackekre.
Szeretem a zenei választásaidat, ajánlasz néhány számot?
Szóval, úgy tűnik, kell az aktivizmus, és kell a művészet is.
És már hallom is: “minek írjak verset, ha az AI pár másodperc alatt sokkal jobbat ír…?”
Múlt szombaton Kapolcson sokadszor is meghallgattam a Quimbytől:
“Én má’ nem muzsikálok, / csak egy jelet adok a gépnek:
ő mutassa meg helyettem, / ahogyan mozdul bennem a lélek.”
Hát, ha már csak az AI csinálja helyettünk a művészetet is, akkor tényleg baj lesz.
Mert én itt a művészet alatt nem arra gondolok, ami a tehetségesek, a nagy művészek kiváltsága.
Hanem arra az alkotásra, kreatív önkifejezésre, ami mindenkié.
Ahol tökmindegy, hogy van, aki jobbat/szebbet csinál -mert nem a produktum a lényeg, hanem a folyamat.
Az alkotás visszaadja a cselekvőképességünket abban a világban, ahol amúgy nincs sok kontroll a kezünkben.
Abban, hogy milyen hangot játszok, milyen vonalat húzok, milyen szavakat írok, milyen lépést teszek a tánctéren a következő pillanatban, abban megélhetem a teljes szabadságomat.
Pillanatról pillanatra teremtem a táncot, a zenét, a rajzot, a szöveget.
Jelen vagyok, átadom magam a folyamatnak – magával az élettel szeretkezem.
Alkotni bátorság.
Amikor az egész világ a figyelmünkért verseng és a szétszórt elménkből profitál, akkor belezoomolni a saját mikrokozmoszunkba és egy teremtő folyamatnak adni a figyelmünket, az maga a lázadás.
