A jövőbeli Te – befektetés és hozam
"stop.
using people
as a distraction
from the conversation your body
has been begging to have.
stop scrolling
for someone to save you.
eat your meals.
go for a walk.
moan at the feeling
of being so deeply regulated,
you no longer need to be rescued"
Christopher Sexton
“hagyd abba.
hogy arra használod az embereket,
hogy eltereljék a figyelmedet
a beszélgetésről,
amiért a tested könyörög.
ne scrollozgass tovább azért,
hogy valaki megmentsen.
edd meg az ebédedet.
menj el sétálni.
attól a gyönyörtől nyögj, ami a kiegyensúlyozottságból születik:
hogy már nem kell, hogy megváltson valaki."
Christopher Sexton
Pillanatkép 1999-ből: a tizenéves Kata egy Osho-könyv végén látott hirdetés nyomán a nővérével elmegy élete legelső elvonulására.
Nem tudja, mi vár rá, se mobiltelefon, se internetes hirdetések.
Ha találkoztatok volna velem akkoriban, egy olyan fiatal lányt láttatok volna, aki minden kreativitása és tehetsége mellett tele van önbántással és komplexusokkal.
Akit hiába szeretnek sokan, belül egy csomó bűntudat és öngyűlölet csataterén bukdácsol.
Ehhez képest most vannak olyan reggelek, amikor azon kapom magam,
hogy véletlenül kimondom magamnak félhangosan, hogy “szeretlek!”.
Tudom, ez minimum fura, ha nem gáz :))) – onnan nézve, hogy mit tekintünk normálisnak, biztosan.
De csak azért, mert mifelénk az önmagunktól való elidegenedés a normális.
Fura, vagy nem, én örülök neki, hosszú volt az út idáig.
Extrém sok önismereti munka: 25 évnyi csoportozás és közel 20 év egyéni terápia.
Nyilván nem problémamentes az életem, de szeretek élni, szeretem magamat, sok értékes kapcsolatom van.
(És egy pillanatig sem gondolom, hogy ehhez mindenképpen és mindenkinek ennyi időre és belső munkára van szüksége!
Hetek, hónapok, vagy csak egy év alatt is sokminden megtörténhet, beérhet.)
De azt elmondom, hogy ennek a rengeteg önismereti befektetésnek nálam mi az ára.
Hát, egy csomó mindenem nincs, ami ennyi idősen szokott lenni embereknek: például lakásom.
Időnként szembesülök vele, hogy annak alapján, amit megosztok arról, hogy milyen kurzusokon tanulok és milyen elvonulásokra megyek,
néhányan azt gondoljátok, hogy végtelen anyagi források birtokosa vagyok – nyilván ezért engedhetek meg magamnak ennyi mindent.
De nem. Csak már régóta így élek, hogy ha választani kell, akkor a tárgyak helyett az élményeket választom, a biztonságérzetemet pedig nem a falakban, hanem az idegrendszeremben építem.
Könnyű? Egyáltalán nem.
Megéri? Abszolút.
Írhatnék adatokat, idézhetnék kutatásokat arról, hogy mennyire jól megtérülő befektetés az önismeret és az öngyógyítás – lehet, hogy majd egyszer fogok is.
Most inkább csak arra hívlak, hogy légy kíváncsi:
amikor legközelebb kimondod egy olyan dologra, ami téged táplálna, hogy “nem engedhetem meg magamnak”, kérdezz vissza: tényleg nem…?
Melyik részem nem tudja megengedni…?
Ki hiszi azt bennem, hogy nem érdemlem meg…?
Hogy ez nem fontos… hogy én nem vagyok fontos?
És ha valamit tényleg lehetetlennek érzel, nézd meg, helyette mivel tudod magadat táplálni: mi az, amit még meg tudsz engedni magadnak?
Hétvégi műhely helyett nyitott óra, óra helyett otthoni tánc…?
