De mire jó ez az elemesdi?
“Nem jöttünk ebbe a világba. Belőle lettünk, ahogy a rügyek kinyílnak az ágakból vagy a pillangók előbújnak a bábjukból. Ennek a Földnek a természetes teremtményei vagyunk, és ha úgy van, hogy intelligens lények vagyunk, az csak azért lehet, mert egy intelligens Föld gyümölcsei vagyunk.”
(Lyall Watson)
Mi ez a spiri hype az elemek körül…? Miért nem lehet simán csak táncolni? – ha neked is megfordult a fejedben ez a kérdés, akkor ez neked szól:
Ahogy sokaknak, nekem is a természet az egyik legnagyobb erőforrásom: ha kimegyek a fák közé, vagy egy vízpartra, sokkal kevésbé tudok a fejemben pörögni vagy érzelmi drámákban elveszni.
Most is épp egy ilyen megtisztító Duna-parti séta után írok, és érzem, hogy a kinti távlatok bent is kinyitották az ablakokat és a mellkasomban is szabadabban áramlik a levegő és az élet.
Persze legtöbbször én is úgy gondolok a természetre, mint valami, ami kint van: növények, állatok, föld, nap, vizek – megnyugtatóan egyértelmű létezés az én sokszor zavaros (de minimum komplex) belső világom szemszögéből.
A Movement Medicine segített megérezni, hogy a természet bent is van.
Előtte is életmentő volt nekem a tánc, de amikor elkezdtem tudatosan kapcsolódni a természethez a testemben, érezni és mozgatni a földet, a tüzet, a vizet, a levegőt, az egy nagy ugrást hozott sok szempontból.
Először is, kitágítult a mozgásos eszközkészletem, felszabadult a kreativitásom.
A különböző elemek nagyon különböző energiájával való tánc újfajta mozdulatokra sarkallt, újfajta tájakra vitt.
Elkezdtem jobban érezni, hogy egy nagy egész elválaszthatatlan része vagyok.
Ha ugyanazok az ásványok építik fel a testemet, amik a földet, és a lélegzetem oxigén-széndioxod táncában a fotoszintetizáló növények a táncostársaim, akkor nehéz abban az agyrémben elmerülnöm, hogy szegény, izolált, magányos kis lény vagyok egy közömbös univerzumban, és csak magamra számíthatok.
Egy nagyobb erő átélhetővé kezdett válni a testemben.
A leghétköznapibb tevékenységek varázslatosakká kezdtek válni, ahogy például időnként lenyűgözve nézem mosogatás közben a kezeim között áramló, alakváltó víz-lényt, vagy figyelem azt, ahogy a szél, mint egy isteni lélegzet, megrebbenti a faleveleket.
Az elemek, mint archetipikus energiák is elkezdték táplálni az életemet.
Amikor elönt a belső gyerekem elveszettsége, akkor tudom, hogy vissza tudok térni ahhoz, hogy a Föld megtart – függetlenül attól, hogy az anyámtól mennyi megtartottságot kaptam.
Vagy amikor kitartásra és biztatásra van szükségem, fel tudom idézni az érzést, ahogy a Nap reggelente felragyog és melegíti az arcomat – függetlenül attól, hogy az apámtól mennyi bátorítást kaptam.
Kaptam egy térképet az elemi energiákhoz, ami segít a saját lényem (és más emberek) megismerésében és utat mutat az öngondoskodáshoz. Megtanultam, hogy én az alapbeállításom szerint könnyen “elszállok” a rengeteg ötletemmel, úgyhogy elengedhetetlen, hogy földeljem magam például nagyon fizikai tevékenységekkel, újra és újra.
Ez így együtt elég jó csomag lett és sokat jelent ma is.
A természet nemcsak külső, hanem belső erőforrásommá is vált.
