vissza és előre

Az évtervezést leggyakrabban azzal kezdjük, hogy min akarunk változtatni: azzal, ami nem jó – vagy nem elég jó.

És észrevétlenül egy újabb évet építünk arra az alapra, ami javításra szorul bennünk, körülöttünk.

De mi történne, ha nem megjavítani, hanem meghallani akarnánk magunkat..?

Mi történne, ha nem onnan indulnánk, hogy „nem vagyok elég”,
hanem onnan, hogy elég vagyok – és kíváncsi vagyok magamra?

Mi történne, ha nem kitalálni akarnánk az életünket,
hanem kapcsolódni ahhoz, ami már most ott él bennünk, mint mag a földben?

A vágyainkhoz.

Amiket nem kitalálunk, kiválasztunk vagy megtervezünk, hanem amik ott vannak mélyen bennünk.

Amikor mozgásban kapcsolódunk magunkhoz, nemcsak a testünk mozdul meg,
hanem az érzelmi lényünk, a szívünk is – és a kreatív intelligenciánk is.

És ebből a test – szív – elme hármasságból
olyan felismerések tudnak felbukkanni
amelyek valóban a lényünk esszenciájához kapcsolódnak.

Igen, felszínre jöhetnek „felületes” vágyak is.
De  ezek megismerése is közelebb visz önmagunkhoz.

Nem vagyunk felelősek azért, hogy milyen vágyaink vannak.
Abban van felelősségünk – és szabadságunk –, hogy hogyan kapcsolódunk hozzájuk.

Attól, hogy megtagadjuk őket, nem tűnnek el, csak torzulnak, elakadnak, vagy romboló módon keresnek utat.

Ha viszont meghalljuk őket, az olyan, mint amikor a föld mélyén talált ásványokról lesöprögetjük a port, és eldöntjük, melyik az, amelyiket tovább tisztogatjuk, akár meg is csiszoljuk, és melyik, az amelyiket félretesszük – azzal együtt, hogy látjuk és elismerjük  a létezését.  

A vágyaink útja az önmegvalósításunk útja. 
És ha kapcsolatban vagyunk velük, látjuk azt is, hogy vágyak nem statikusak:
találkoznak az élettel, alakulnak, változnak, tisztulnak, mélyülnek.

Egyre igazabbak lesznek.

A belső év műhely  ebbe a térbe hív:
nem célkitűzésekre, hanem játékos és mély kapcsolódásra önmagunkhoz.

Nem arra, hogy egy „jobb önmagad” légy év végére, hanem arra, hogy közelebb kerülj ahhoz, aki valójában vagy.